RÓLUNK
Az ötlet
Az egész 2017-ben, Balatonfüreden kezdődőt, ahol is egy kirakatban megláttam egy zsinóros karkötőt. Tetszett, de arra gondoltam, úgyis szeretek mindenféle apróságokat rendelni az interneten, az elkészítése sem okozna gondot, rendelek medált meg zsinórt és megcsinálom magamnak. Így készült el az első kontúr szív medálos karkötőnk, ami Andrisnak (akkor még vőlegényemnek) is tetszett, és úgy gondolta, hogy ez akár másoknak is tetszene.
A név
A legelején vékonyabb, cérnavastagságú zsinórral is próbálkoztunk, rajta pici gyönggyel, de márkajelző bilétánk még nem volt, így ahogy elnéztem, az jutott róla eszembe, hogy ez a picike gyöngy egy cérnán olyan kis nyunyi. Így lett a nyunyi szóból hangzatosan Niuni (mely nem nyunyinak ejtendő:)).
Az indulás
Egyébként is szerettünk volna saját vállalkozást, így kerestük a lehetőségeket, otthonosan mozogtunk a webshopok, kódolás világában, én ráadásul a fotózásban, Photoshop, Illustrator használatában is, így alakult, hogy az első karkötőtől számítva 3 hónapon belül, 2017 decemberében megnyitottuk a webshopot, melyet teljes egészében mi ketten készítettünk. Nagyon testhezálló volt az egész project, mert kettőnk tudása minimálisra csökkentette a munka kiszervezését. A mai napig az adminisztratív, hivatalos, HR területekkel Andris, a kreatív, termékekkel kapcsolatos dolgokkal pedig én foglalkozom. Szerencsére a gyártásban, rendelésfeldolgozásban viszonylag hamar plusz kapacitásra volt szükségünk, de az online ügyfélszolgálatot most is 100%-ban mi ketten kezeljük.
Azóta
Sok mindenben fejlődtünk az évek során, a medálos zsinórkarkötők mellett karlánc, nyaklánc, bokalánc és fülbevaló is került a palettába, ezekre már gravírozást is tudunk nyújtani, illetve több féle csomagolás alternatívát. Együttműködhettünk a Dorko-val, Joy magazinnal, Felhő Café könyvkiadóval, High Note Sky Bar-al, Madame Tussauds-al, illetve 2021-ben a webshop is megújult, valamint 2022-ben elindítottuk szlovák és angol nyelvű webshopunkat, mellyel már az Unión belül is elérhetőek vagyunk.
Célunk
Engem az tesz boldoggá, ha örömet okoznak a kreálmányaink, és szívügyem a vásárlói elégedettség. Éppen ezért próbálunk minden egyedi igénynek eleget tenni és minden felmerülő problémát (azonnal:)) orvosolni. A termékeinknek magas minőségűeknek kell lennie, ezért sem használunk bizsut, illetve a kényelemes viselhetőség is fő szempont, így lesznek a Niuni darabok hosszú ideig hű társak.
Moravcsik-Lepp Dorina és Moravcsik András
Alapítók